2010. július 18., vasárnap

Lidérc játszik :)

...és akkor már én is csatlakozom, mivel szerelmese lettem a megnyerhető táskának.

Lidérc játékos bejegyzése itt található.

Azért csak beteszek egy képet a táskáról is :)

2010. július 12., hétfő

Nemezelt társasjáték

Említettem már, hogy gyermekeim nyúztak egy nemezelt társasjáték elkészítésével. Nos, elkészült. Jelentem, nem volt egy egyszerű menet :)


„Alapos” tervezéssel indult, ami körülbelül annyit tesz, hogy felfirkantottam néhány fura pacát egy lapra, majd megállapítottuk, hogy remek lesz! Az egész nemezelősdihez ki kellett költöznöm a járdára, mert az ebédlő asztal már első ránézésre is kicsinek bizonyult ehhez a munkához. Szépen „megágyaztam”, gondosan előkészítetem mindent, majd amikor nagy lendülettel belekezdenék, megjelenik anyósom a locsolóval. Remek. Költözhettem el a járda közepéről, készíthettem elő megint mindent. Kellet nekem éppen ott berendezkedni. Készen vagyok, kezdhetem. Körülnézek, … ma nem lesz locsolás, anyósom meggondolta magát. ááááá

Mindegy, most már jó lesz itt, punktum. Szépen felpakoltam mindent, kezdődhet a gyúrás.

Vagy egy órán keresztül szenvedtem vele, mikor arra gondoltam, hogy van nekem mosógépem is, most már szenvedhetne talán ő is. Bepakoltam 40 fokra, és reménykedtem, hogy bármi is történik az elkövetkezendő egy óra leforgásának eredményeképpen, elég kreatív leszek, hogy megoldjam.


Letelt a mosás ideje. Remegő kézzel húzom ki az összenemezelődött játékot. Szép, csak éppen minden eltűnt a „tájról”. Eltűntek a mezők, eltűnt a nehezen összerakott tábortűz, és a függőhídnak sincs nyoma sehol. Nem esem kétségbe, megcsinálok megint mindet újból, és a rávarrásnál döntök. Így még jobban is néz ki, mint előtte. A tábortűzre is jobb ötletem támadt, sőt, még egy sziklát is beteszek, amit majd meg kell kerülni. Íme a végeredmény:

 
 
a "szikla"
a tábortűz
 
 
Gyerekeknek nagyon tetszik :)

2010. július 8., csütörtök

Egyéni ékszertartó

Végre elkészültem anyum összes szülinapi ajándékával. Ez az ékszertartó okozta a legtöbb fejtörést, és igényelte a legtöbb időt. Már csak azt kell kitalálnom, hogy hogyan csomagoljam be :) Végül is, elégedett vagyok. Jó ránézni, remélem anyumra is hasonló hatással lesz!


Mikor meglátták a gyerekeim, azonnal rendeltek egy hasonló társasjátékot! :) Nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hetekben, az biztos!



Tessen megnézni, mit alkottam :)

2010. július 7., szerda

Nyaklánc

Anyumnak készült ez is, a karkötő mellé. És még nincs vége :) Készülőben van egy különleges ékszertartó is, majd megmutatom, ha végre sikerült kicsinosítani.


Fotómodellem szerepében természetesen kedvenc Bobojszám. :)

2010. július 5., hétfő

Nemez, virág, karkötő…

… ajándékba megint. Anyum meglátta Mica karkötőjét és beleszeretett. Azonnal rendelt magának egy ugyan olyat a szülinapjára. De nem kap! (kisördög mosoly..hihihi) Ugyan olyat biztos nem! Mindenki más, és amúgy sem tudnék ugyan olyat készíteni. Anyumnak egy fehéret csináltam, szerintem az jobban illik Hozzá. Pénteken fogom meglepni vele, remélem, örömét leli majd benne!

2010. július 1., csütörtök

Hétszínvirág szeretettel!

Egyszerűen nem tudok leállni a nemezeléssel. Ha hazaérek, férjem már kérdezi, hogy ma mit fogok alkotni :) Mivel Micám születésnapja ma van (boldogot és szépet! : ) ) ezért Neki készítettem ezt a karkötőt. Azt már az elején tudtam, hogy virágos – méghozzá nem is akár milyen, egészen pontosan a hétszínvirágot szerettem volna megalkotni – lesz, de hogy mindezt hogyan aplikálom össze..az már más kérdés volt. A virág hamar elkészült, de azon nagyon sokat agyaltam, hogy a karkötő része milyen is legyen. Mivel maga a virág elég nagy, így a sima, felhúzható nem jöhetett szóba, mert elég hülyén festett volna. Végül a gombos megoldásnál döntöttem. Nade hol legyen a gomb? Milyen legyen a gomb?


Aztán zseniális ötletem támat. Legyen a virág része! Sőt! Legyen többfunkciós karkötő!

Így lett belőle egy visszafogott, és egyben vidám ékszer is, mert ha az ember lánya színekre, és vidámságra vágyik, akkor csak felgombolja a virágot, és kész.



Boldog szülinapot!

Cuppanós a buksidra! :)





(ha a bal felső sarkából indultok a képnek, és óramutató járásával megegyezően haladtok, akkor láthatjátok az elkészülés folyamatát is)