Említettem már, hogy gyermekeim nyúztak egy nemezelt társasjáték elkészítésével. Nos, elkészült. Jelentem, nem volt egy egyszerű menet :)
„Alapos” tervezéssel indult, ami körülbelül annyit tesz, hogy felfirkantottam néhány fura pacát egy lapra, majd megállapítottuk, hogy remek lesz! Az egész nemezelősdihez ki kellett költöznöm a járdára, mert az ebédlő asztal már első ránézésre is kicsinek bizonyult ehhez a munkához. Szépen „megágyaztam”, gondosan előkészítetem mindent, majd amikor nagy lendülettel belekezdenék, megjelenik anyósom a locsolóval. Remek. Költözhettem el a járda közepéről, készíthettem elő megint mindent. Kellet nekem éppen ott berendezkedni. Készen vagyok, kezdhetem. Körülnézek, … ma nem lesz locsolás, anyósom meggondolta magát. ááááá
Mindegy, most már jó lesz itt, punktum. Szépen felpakoltam mindent, kezdődhet a gyúrás.
Vagy egy órán keresztül szenvedtem vele, mikor arra gondoltam, hogy van nekem mosógépem is, most már szenvedhetne talán ő is. Bepakoltam 40 fokra, és reménykedtem, hogy bármi is történik az elkövetkezendő egy óra leforgásának eredményeképpen, elég kreatív leszek, hogy megoldjam.
Letelt a mosás ideje. Remegő kézzel húzom ki az összenemezelődött játékot. Szép, csak éppen minden eltűnt a „tájról”. Eltűntek a mezők, eltűnt a nehezen összerakott tábortűz, és a függőhídnak sincs nyoma sehol. Nem esem kétségbe, megcsinálok megint mindet újból, és a rávarrásnál döntök. Így még jobban is néz ki, mint előtte. A tábortűzre is jobb ötletem támadt, sőt, még egy sziklát is beteszek, amit majd meg kell kerülni. Íme a végeredmény:
a "szikla"
a tábortűz
Gyerekeknek nagyon tetszik :)
