2009. november 30., hétfő

Búcsúajándék


Amikor Bobojsza „elballagott” a bölcsiből, ezzel az ajándékkal búcsúzott Gondozóitól. Valami olyan ajándékot szerettem volna adni nekik, ami személyes,
Bobojszámra emlékezteti őket, de azért a mindennapokban is hasznos.


Ezért vettem bögréket a kreatív boltban, különböző mintázatú (igyekeztem a gondozók egyéniségéhez illőket választani) szalvétát, és úgy ragasztottam fel a bögrékre, hogy előtte kivágtam belőle Bobojsza kézlenyomatát. Így lettek egyéniek az ajándékok.

2009. november 29., vasárnap

Karácsonyi előkészületek

Hat évvel ezelőtt megkérdezte a férjem, hogy van-e valami ötletem arra, hogy mit adjon a kolléganőinek ajándékba. Csokit nem szeretett volna, mondván, mindenki azt kap majd. Mivel Kököjszi még pici volt, valamivel több időm volt, mint most, ezért elkezdtem gyártani az angyalkákat. Annyira nagy sikere lett az egyedi ajándékoknak, hogy azóta minden évben törhetem a fejem valami új apróságon. (Így jártam :)) Tavaly filcből varrtam díszeket (sajnos nem készítettem képeket,
ezért nem tudom megmutatni :( ), idén ezt találtam ki:



2009. november 28., szombat

Csak zene…

Ma csak zenét hoztam. 1991. november 24.-től szeretem a Queen együttest. Igen, a dátum megegyezik Freddie Mercury halálának napjával. Érdekes, hogy emlékszem, mikor gyerekkoromban édesanyámék valahonnan szereztek egy eredeti Mercury kazettát, onnantól kezdve szinte éjjel-nappal azt hallgatta, én meg könyörögtem, hogy „csak a fehér kazettát ne!” :) Aztán mikor Freddie meghalt, valahogy egyre több számát hallgattam meg, és beleszerettem. Amit most hoztam ugyan nem Ő énekli, de bevallom, így nekem jobban tetszik. Jelzem, az egyetlen szám, amit úgy „dolgoztak fel”, hogy jobban tetszik, mint az eredeti.

David Bowie és Gail Ann Dorsey: Under Pressure

2009. november 26., csütörtök

Az emberek furák

Amint leesett a tantusz tudtam, hogy ezt beteszem a blogomba. Kezdjem az elejéről? Rendben. :)


Ma, amikor a pékségben egy barátnőmet vártam, hogy „megkávézzunk” (Csitt! Én így szeretem :) ) elbambultam kicsit, és a polcra kihelyezett árucikkeket nézegettem. Közelebb mentem az egyikhez, mert érdekelt miért ábrázolták a rágógumis dobozon a tevét olyan nagy…khmm…inkább nézzétek meg ti, én ki nem írom.




Aztán felmerült bennem néhány dolog:

 Az üzlet tulajdonosa biztosan nem nézte meg rendesen a dobozt, mielőtt kitette volna az üzletébe árulni.

 Akinek leesik a tantusz, az a gyártó cég szerint tényleg vesz ilyet a gyerekének?

 Ki a célközönség? :)

Kreatívan otthon 2… és fél

Mutattam már a fésülködő falat falhoz támasztott állapotban, most szeretném megmutatni használat közben is. :)




Így ni:







2009. november 25., szerda

Köszöntő

Ma félretettem minden korábbi negatív érzésemet, mert ez a nap nem erről kell, hogy szóljon. Akinek ezt a sort értenie kell, az érti, a többiektől meg elnézést.



Micámnak, valamint minden Katalinnak, Katának, Katinak, Katónak, Katinkának, Katusnak, és végül, de nem utolsó sorban, Delkának is nagyon boldog névnapot kívánok! Legyen szép napotok!


2009. november 20., péntek

Kreatívan otthon 2.

Fésülködő fal.




Bobojszának készítettem egy fésülködő „falat”. Asztalnak nem lett volna hely. :) Vettem az Ikeában egy leselejtezett konyhaajtót kb. 300Ft-ért, vettem ugyanott egy csomag ragasztható tükröt, egy kreatív boltban szalvétát, 3 fél cserepet, és 3 hosszúkás fa gyöngyöt. Már csak nagypapa fiókjába kellett túrnom 3 csavar, és egy tubus erős ragasztó után. Egy nyugodt óra alatt készen voltam az egésszel. Fotót még csak falhoz támasztott állapotban tudtam készíteni, mivel férjuram még nem csavarozta fel a falra. :)



Íme:



2009. november 19., csütörtök

Kreatívan otthon 1.

Előszó




Úgy alakult az életünk, hogy nemrég befejeztük a lakásfelújítást. Khmm…a bepakolással még nem vagyunk teljesen készen, de már alakulunk. Mivel mi is csak átlagemberek vagyunk nem engedhettük meg magunknak, hogy mindenből újat vegyünk, ezért kénytelen voltam néhány régi dolgot „felújítani”, vagy olcsó, de esztétikus megoldást találni. Szeretném ezeket megosztani veletek, hátha ötletet adok otthonotok szépítéséhez.



Ezennel útjára indítom a „Kreatívan otthon” sorozatot.



A magyarázat:

Van nekünk egy szekrénysorunk, ami 3 részből tevődik össze. 1., akasztós rész, 2., TV és könyvespolc és a 3. egy üveges vitrin. Az üveges részben azelőtt könyveket tartottunk, de a felújítás után ruhákat szerettem volna tenni bele. A bibi ott volt, hogy ugye nem szívesen mutogatja az ember a ruháit, ezért el kellett takarni valahogyan. Sok megoldás eszembe jutott, de mind macerásnak, és a végén drágának is bizonyultak. Aztán elmentem sötétítő függönyt venni, és úgy alakult, hogy olcsóbban jöttem ki, ha több anyagot veszek, ez hozta végül a megoldást. Lemértem az üveg méretét, kiszabtam, majd eldolgoztam a függöny anyagát, és kétoldali ragasztóval felragasztottam az üveg belső felére, úgy, hogy szépen rásimuljon. Így összhangban van az ablakkal, mégis használhatóbb, mint előtte. Nekem tetszik az eredmény, remélem nektek is! :)



Íme:


2009. november 16., hétfő

Dúdolom

2009. november 13., péntek

Boldogot és szépet...

Boldog névnapot a Szilviáknak, boldog születésnapot Ritának, és szép hétvégét mindenkinek!

2009. november 12., csütörtök

Az igazság…

Ha valaki esetleg nem tudná, akkor tájékoztatásul közlöm, hogy minden ember 6 ujjal születik, csak még baba korunkban „elhagyjuk” a hatodikat….legalább is Kököjszim szerint. A hatodik ujjat pontosan a hüvelykujj és a mutatóujj közötti helyre kell elképzelni. Mert ugyan milyen más oka lehet annak a hézagnak ott?

2009. november 6., péntek

Töklámpások megint




Hoztam még pár töklámpást, hátha valakit megihletek vele.

2009. november 4., szerda

Boszis töklámpás



Röpke 3 órámba tellett, de megérte!

Nekem nagyon tetszik :)

2009. november 3., kedd

Az első...

A mai nap éppen megfelelő arra, hogy a Buka blogot nyisson. Képernyőre betűk kerüljenek, s a képzelet valósággá váljon....